Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kifejlesztik a láthatatlan köpenyt

2008.08.25

Igen, már megfejtették a XXI. század tudósai a láthatatlanság rejtélyét. Bár a jelenség még csak

nanoszinten (10-9 nagyságrendjében) valósul meg, de nincsen elvi akadálya annak, hogy egy

napon ugyanezt a módszert a méteres nagyságrendben is alkalmazni lehessen. És akkor

készülhet olyan ruha, amely láthatatlanná teszi nem csak Harry Pottert és a mesehősöket,

 hanem egy élő embert, egy tankot vagy akár egy tankhajót is.


Az úttörő kísérleteket Hsziang Csang vezetésével végezték, és 2008. augusztus 10-én jelentettek

 meg róla beszámolót egy időben a brit Nature és az amerikai Science tudományos

magazinokban.


Más kutatók már korábban kikísérleteztek olyan anyagokat, amelyek a természetestől eltérő

módon hajlították el a fényt. De ezeknek az úgy nevezett metaanyagoknak két hibájuk volt. Az egyik

az, hogy a fénynek csak a mikrohullámú tartományában működtek, azaz az emberi szem

számára nem látható. A másik bökkenő, hogy csak nagyon vékony, kétdimenziós rendszerekben

működtek.


A most bejelentett új anyag viszont a látható fénytartományban és három dimenzióban tudja

elhajlítani a fényt.

A jelenséget úgy kell elképzelni, hogy a metaanyaggal burkolt tárgyat a fénynek ugyanúgy körül

 kell folynia, ahogy a folyóvíznek egy követ. A metaanyaggal borított tárgy szemlélője tehát

azokat a fénysugarakat látja, amelyek a tárgy mögül érkeznek, vagyis a tárgyról visszaverődőket

nem. Azaz számára a tárgy láthatatlan.

A kaliforniai metaanyag-kutatások finanszírozásában részt vett az amerikai hadsereg, amely

 nagyon szeretné kifejleszteni a „lopakodótechnológia” új nemzedékét.

 

Persze a katonai célokon túl nagy kereslet lenne rá a hétköznapi emberek körében is. Hiszen

Rupert Grint (Ron Weasleyt alakító színész) valószínűleg nem az egyetlen, aki a Harry Potter-

varázslatok közül a LÁTHATATLANNÁ TÉVŐ KÖPENYT választaná, ha tehetné.

Rita Vitrol

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Küldjenek nekem is!

(Sleepy, 2008.08.31 13:23)

Én is kérek egy ilyet! XD Biztos jó drága lehet...